A kósza Szélleány minden évben messze csatangolt a szülőföldjének választott magyar hegyektől. De annál nagyobb örömet hozott a számára az ismerős táj illata, és a magasból jól látható élet bizsergése, amikor visszatért.

 Kíváncsisága az iskola felé vezette, s a nyitott ablakon át olyan csendben lengett be az előadóba, hogy a függönyök szinte meg se rezdültek. A világért sem zavarta volta meg az erdészeti tanintézet nagytiszteletű tanárát, akinek előadására, annak minden szavára, mely ezernyolcszázkilencvenhét tavaszán hangzott el, később is pontosan emlékezett:

- A famagvaknak tömérdek ellensége van. Az egerek és mada­rak nagy mennyiséget felemésztenek. Mennél tovább van a mag a föld alatt, annál több pusztul el belőle. A külföldi famagvakkal megtörténhetik továbbá az, hogy a mi éghajlatunk alatt legalább is későn állanak be azok a kivánt hőmérsékleti viszonyok, melyek mellett azok kicsiráznak. Az erdőtenyésztőknek tehát, ha külföldi fanemek csemetéinek termelésével foglalkoznak s ez irányban csak némi sikert akarnak is elérni, okvetlenül tisztában kell lenniök a felől, hogy mily eszközök és eljárások által lehet a famag­vaknak csírázását előmozdítani. Lássuk mindenekelőtt: micsoda körülmények idézik elő általában véve a magvak csírázását?

A magnak csírázásához mindenekelőtt meleg és nedvesség kívántatik. Ha magot akarunk csiráztatni, fődolog az, hogy vízfelvételre ingereljük, minthogy semmiféle mag addig nem csírázhat, míg kellő mennyiségű vizet, súlyához viszonyítva 30-100%-ot, fel nem vett s így a vízfelvétel mintegy alapját képezi a magvak csírázásának. Hogy a magvak a szükséges vizet magukba felve­gyék, arra bizonyos hőfok szükséges, mely a magvakat nedvesség jelenlétében életműködésük megkezdésére indítja.

Az a hőmérséklet, mely mellett a magvak csírázása lehetséges, kisebb és nagyobb határok között mozoghat. A legkisebb hőmérsékletet, mely mellett a csirázás lehetséges, hőmérsékleti minimumnak, a legnagyobb hőmérsékletet pedig, mely a csírázást még megengedi, hőmérsékleti maximumnak nevezzük. Ezek között van a csírázásra nézve a hőmérsékleti optimum.

A vízen és melegségen kívül szükséges még a magvak csírá­zásához a levegő élenye* is. Mihelyt a csíra megindul, mindjárt kezdődik a növénynél a lélegzés folyamata is, amihez okvetlenül élenyre van szükség. (* éleny: oxigén)

A csírázás folyamatának két szaka van. Az első szak alatt, amit első csírázásnak is mondunk az embryo a magburkon belül növekedik, azt kidegeszti és kitölti; a második szak alatt, amit utócsirázásnak mondanak, az embryo már áthaladt a magburkon, de azért vele összefüggésben marad. Hogy a csírázás menete egy hasonlat által világosabbá tétessék, mondhatjuk, hogy az elő-csírázás megegyezik a madártojás költésével, az utócsirázás pedig a madárfiók kikelésével. Az előcsírázás igényli a hosszabb időt s a famagvak mesterséges csiráztatásának éppen az a célja, hogy az előcsírázás lehetőleg megrövidíttetvén, a famag mielőbb az utócsirázás szakába kerüljön s a csiralevelek, mint a kezdet­leges fának előhírnökei napfényre kerüljenek.

A lucfenyő magjának eltartása és a vetés előtt való bánás­mód eléggé ismeretes, azért fölösleges azzal foglalkozni s csupán a rokon famagvak kezeléséről fogok szólani. Ezek a famagvak mindannyian sokkal nehezebben kelnek, mint a lucfenyő magja, kivált a Douglas fenyő magjával történik meg az, hogy vetése után gyakran egy esztendő múlva kel ki. Ezeket a magvakat tehát vetés előtt okvetlenül csiráztatni kell.

Az előadás után a szeszélyes Szélleánynak újból kedve támadt más, ismeretlen tájakra utazni, s nem is tért vissza sokáig. Akkor fordult ismét Sopron környéke felé, amikor hírét vette, hogy a hajdani tanintézet a hivalkodó akadémia névre keresztelkedett, de ami ennél is fontosabb, hogy magas szinten kezdtek foglalkozni ott az erdők tudományával is! Több se kellett a Szélleánynak, hamarjában fújtatva érkezett Sopronba.

Így pont akkor érkezett, amikor a Selmeci Akadémia hallgatói látogatást tettek a Jávorkúti erdőkben, és tanulmányaikhoz alaposan megvizsgáltak bennünket. Kiderítették, hogy sokan, akik velem egyidősek voltak, már betegség jeleit mutatják, így őértük később visszajöttek, kivágták büszke törzsüket, és elszállították őket valahová. Sosem tértek vissza. De néha, amikor a következő télen a közeli faluban élő emberek kicsiny házait melegítő tűz füstje felénk szállt, a levegőt fenyőgyanta illata töltötte be. Olyankor bizony elfacsarodott a szívünk…

  A Szélleány számára az idő ismeretlen fogalom volt; tágranyílt szemekkel figyelte, ahogy emberi léptékben mérve néhány évtized múlva tizenhét különböző nyelvet beszélő nép egy tollvonással átrajzolta az emberek által oly fontosnak tartott határokat. Kíváncsi volt, igazából hol rejtőznek e nélkülözhetetlen rajzolatok, melyeket ő bárhol keresett, nem talált meg soha. Kacagott is a buta kis hangyákon, hogy képzeletbeli vonalak miatt annyi csete-patét képesek csapni. De mérhetetlenül bosszantotta, emiatt bezárult a selmeci iskola kapuja, ő pedig kívül rekedt rajta. A tanintézet kénytelen volt beszüntetni működését Selmecbányán, és Sopronba költözött. A Szélkirálylány egy kis időre hazatért a Bükk-fennsíkra. Nem messze tőlünk éppen egy gazdag úr kezdett építkezésbe. Azt mondják, felismerte e táj szépségeit, és saját vadászkastélyán munkálkodik. A Szélkirálylány makacsul beköltözött a félig kész épületbe, épp elég borsot törve az építészek orra alá. Csak akkor volt hajlandó távozni és végre békén hagyni őket, mikor kiderítette, hogy az ország miniszterelnöke, gróf Bethlen István vadászháza épül a tisztavizű Jávor-forrás mellett.